Szabadlábon
2006.07.29. 23:30
Maya
Minden élőlény illúzióba születik, megzavarodva a vágyból és a gyűlöletből eredő kettőségektől. (Bg. 7.27)
Nem látom, mégis itt van és Nincs vonal, mégis hív, Nincs zár az ajtókon, de mégis bezár
Nem hallom, mégis itt beszél Nincs szíve, mégis sír Nem enged elmenni, de hűvös, mint a jég
Rám sem néz, rám sem szól, Le se fog, be se zár Önmagamtól tart csak távol
Rám sem néz, rám sem szól, Le se fog, ki se zár, A karjai közt rabként élek rég
Úgy szeret, hogy közben még valami fáj Úgy vág át, hogy jónak látszik mind, de hazugság Úgy vigyáz, rám figyel, hogy soha nem enged el
Senki más nem ölelt így Senki más nem szorít így Senki más nem karmol így Senki más nem szeret így Senki más nem gyűlöl így
Nem érzem, mégis átkarol, Nincs szíve, mégis sír Nem enged elmenni, de hűvös, mint a jég.
Szabadlábon
Ez az egész, ha élvezed szabadlábon, Egy egész világ vár Rád túl a rácson Az egész cella tűzben éghet el, inkább fázom Ez az egész Te és Én csak egy álom
És bár túl nagy a tét, lelépni épp elég Ha úgy döntesz, hogy mész, Menj és vissza se nézz! Ki az, aki szabadabban él,
Én vagy Te vagy Ő?
Inkább vagy magad, mint egy láncon véreb, Gondold át! Inkább a szíved és az éhségérzet, Ami meghagynál, Nem mindegy már
Ez az egész, ha élvezed szabadlábon Egy egész világ vár Rád túl a rácson Az egész cella tűzben éghet el, inkább fázom Ez az egész "Te és Én" csak egy álom
És bár túl nagy a táv, nehéz, de menj tovább Mindig előre nézz, mindig előre nézz!
Gyönyörű zombi
Mondd ki az igazat, van szád! Vagy mondd el, ki az aki tudja, Honnan jön mindig más gondolat, ami darabokra Bontja rólad a képet. Ha szép vagy azt érzed, De te úgy nézz, hogy mást láss! Mondd ki az igazat, van szád! Mi az ami gátol, hogy elmondd? Mondd el! Régóta nézlek már, azt mondod mindent tudsz, Hogy: "hagyd inkább, hagyd csak rám!" Szemedbe nézek, már mindent értek, Mert glória sincs és nincsen szárny! Gyönyörű Zombi, és hogy hova visz a lázadás?
De mi sohase halunk meg, Te csak keresed, mi a szereped a filmben, itt lenn...
Mindegy, hogy ki vagy, Vagy hogy rabolsz egy milliót Gyönyörű Zombi, mondj egy igazi szót!
Halld meg az igazat! Nincs más! Vagy tiszteld azt, aki tudja, Gyönyörű a test, de te rajzold át Rólam a képet, a szíved egy gép lett, De te úgy nézz, hogy mindent láss! Mondd ki az igazat, van szád! Mi az ami gátol, hogy elmondd? Mondd el! Régóta nézlek már, úgy véled mindent értesz, De nyisd ki a szemed és csukd be a szád! Ha a szemembe nézel, és nem kell kétszer, Ha nincsen glória, nem lesz szárny! Gyönyörű Zombi, és hogy hova visz a lázadás?
Van ilyen
Az illúzió káprázatában az ember azt gondolja, hogy egyedül gyümölcsöző tettek végrehajtásával is boldog lehet, a valóságban azonban egyre inkább behálózza a tettek és visszahatások szövevénye, s nem talál megoldást az élet problémájára. (SP)
Ahol nem változik többé Rajtad se semmi már, És majd nem haragszol rám.
Ahol nem felejtem már el A helyet, ismerem jól, De most csak azt tudom, hogy Hol nem találom...
Nem a fejben! Nem a testben! Nem a zajban, ahol keresem
De van - igen - van ilyen, Valahol van ilyen!
Ahol nem gázol át többé Rajtad se senki már. És majd nem haragszik Rád.
Ahol nem felejted már el, Hogy honnan jössz, ismered jól, De most csak azt tudom, Hogy hol nem találod.
És mégis forog
Az emberi életformában fejlett intelligenciával rendelkezünk, s ezt a fejlett intelligenciát arra kell használnunk, hogy kiszabaduljunk a születés és halál körforgásából. (SP)
Veled, vagy ellened, Ez nem kérdés. Lehetne több ilyen eszménykép. Csak Te és Én vagyok.
Ez pont elég. Te csak figyeld a szívemet, Hogy hogy dobog.
Várod, hogy egy elszállt gép Felvesz, de már nincs itt rég.
És mégis látod, forog a Föld, És én is kezdek még egy kört, és mégis élsz, csak többet érsz, Ha nem kell már nem beszélsz
(mert tudod, ez is elég) Ugrásra kész!!!
Neked, vagy Nekem Ez nem kérdés Mondd el, hogy miért vagy szép, Talán elhiszem! Válassz egy csillagot, s felismerem Te csak figyeld a szívemet, Hogy hogy dobog.
Ami érted összetört
Kék fal, ez a kép a börtönöm, Rajta vagy, hiányod megmarad. Négy sor, ami Tőled itt maradt, Benne vagy - nem hallod a hangodat...
De a Csend is Te vagy, Ami közben így üvölt!
Meg a szívem is Te vagy, Ami Érted összetört!
Mindegy, mivel jössz el Mindegy, hogy csak egyszer Mindegy, de mégsem vérzik ma el (a Szívem)
Négy fal, ez a Föld a börtönöm, Rajta vagy, mint álom az ágyamon Négy sor, ami Tőled itt maradt, Benne vagy és én hallom a hangodat
De a Csend is Te vagy Ami közben így üvölt! Meg a szárny is Te vagy, Ami rajtam is kinőtt! Igen, a Csend is Te vagy, Ami mindig így üvölt! Meg a szívem is Te vagy... Ami Érted összetört.
Rekedtre beszéli magát
Idő vagyok, világok hatalmas pusztítója. (Bg 11.32)
Tíz éve ugyanaz a hang Tíz éve mindig mondja Tíz éve ugyanaz a fül Mondd el, hogy miért nem hallja?
Tíz éve ugyanaz a test Tíz évvel nem lett könnyebb Tíz éve ugyanaz a szem A könny nem szárad fel könnyen
Milyen, ha halkan szól? Milyen, ha hangfalból?
Ha nem is értem, mindig gondol... Ha nem is érzem, mindig gondol... Ha nem is értem, mindig gondol... Rám Rekedtre beszéli magát
Tíz éve ugyanaz a hely Tízszer van messzebb tőlem Tíz éve ugyanaz kell...
Nem ez a tét
Aki elhagy, vagy Te vagy, aki nem maradhat Hogy mennyit érsz, vagy mennyit ér Az, aki gyorsan él Ez az arcom, nem álarc mögött tartom, Hogy nem hiszed, vagy nem tudod, Vagy megismerni félsz
És hogy néha két szerep közt miért vagy, Hogy miért figyelnek Rád vagy néha rám? Neked a szemed nevet, mindegy, hogy A szíved megfagy, de Te mindig azzal zaklatsz, Hogy: "gondolj néha rám!"
Nem ez a tét!
Tűz nem égethet el, A test rég nem érdekel, Hogy kinek mondod el (nem ez a tét) Csak, hogy ki hogy fogja fel!
Ez a hangom, de lehet, hogy meg se hallom, Hogy mit beszél, vagy mennyit ér aki Az arcomba vág, Neki a szeme nevet, mindeg, hogy a szíve Megfagy, de többé már nem zaklat, ha Gondol néha rám!
MERT: Nem ez a tét!
Aki elhagy, aki még nem megy el, Aki nem ismer és Többé nem jön el, Vagy ami gyenge, s a földön hever, Szakad a film és a test nem indul el...
Addig, amíg várok rád
A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait beteljesíteni, hanem egyedül az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mozdulatlan óceánba. (Bg 2.70)
Látod, hogy köztünk nagy a tér, Pár száz mérföld, néhány év belefér. Több órás út már nem elég
Zakatol két sínpár, mondd el hova visz Vagy az óceán vár, én meg megyek is Nekem már mindegy, meddig tart De addig annyi kell már csak, hogy
Vidd az arcomat, Ne is lásson más! Vidd a hangomat, Ne is halljon más! Vidd a bőrömet, Ne is érintsen Többé senki más, addig, amíg várok Rád!
Érzem, hogy múlik az idő, Több millió perc: szépemlék temető Ami elmúlt, az itt már nem elég
Zakatol két sínpár...
A körúton
Néhány esti fény... A körúton hideg szél tépi az ágakat, Egy üveg hang hozzám ér. Én bízom benne majd, hogy a hajnali fénnyel Jössz, és csendben átkarolsz. Majd halkan Elmondod, hova viszel.
Várom, hogy eljössz, Itt vagyok rég Megfogom a szárnyadat, Minek fék Veled az úton Ragyog a fény, Én fogom a szárnyad Emelj még!
Néhány halk zörej (ez a kezemről a lánc) A körúton a földre hull... Az arcom hófehér, de szemeimben Te ragyogsz. Én bízom benne majd, hogy a hajnali fény majd hoz... ...és csendben hozzám érsz Majd halkan elmondod hova viszel!
|