Ezüstkötet
2006.07.17. 23:01
Ne hidd el
Ez azért más mert nem figyelhetsz rám Tudod senki nem volnál, ha a szemed nem érezné. Én is gondolat lennék Egy hang a semmiből miket mond az Életről, Milyen más egy szint, vagy egybe olvad mind
Ne hidd el nincs is fény Csak az álom az ami mindig is élt Ne hidd el nem volt hang sem néhány szó Ne érezd nincs is vég Csak a kezdet az ami mindig is ég. Ne fordulj el figyelj jól...
Ez azért más mert nem őrölhet fel Hiszen semmi nem tér/fér el, ha újra változnál Engem nem találnál már. Kitől várom hogy legyen, kiben látom hogy nekem Választ mond majd, amit be is láthatnék.
Levél és kereszt
Kezem fehér padon, vonalakból fűzött álmok Szememben a hű lapok megőrzik minden áron Hidegben a tűzfalak, melegben a jégcsapon Beszédes múltakat, amit csak sötétben mondhatok el
Akit megszoknál néha nem érted, Amit nem kíván a test sem a lélek Jelekből írott minden szó, sötét por Kezedben egy gondolatról szól, magamról
Tovább, ha nem érted, rajzolok még egy képet Keresztet fűz a vén, a rózsák már beértek Figyeld a ráncait Ő már az útra vár Figyeld hogy eltűnik Pedig még radírt sem dörzsöl a vég.
Akit megszoknál néha nem érted, Amit nem kíván a test sem a lélek
Jelekből írott minden szó, sötét por Kezedben egy gondolatról szól magamról Jelekből egy utolsó levél, menni kell Leírva, hogy miért hagylak el
(Szóló)
Akit megszoknál néha nem érted, Amit nem kíván a test sem a lélek
Jelekből írott minden szó, sötét por Kezedben egy gondolatról szól magamról Jelekből egy utolsó levél, menni kell Leírva, hogy miért hagylak el.
Az út
Néha elrepülsz Vagy a vízben elmerülsz Te mindig máshol látsz Te máshol látsz Néha megremegsz, ha a tested eltemet, De ezzel élteted a Testemet Te mindig erre jársz Szemedben furcsa láz Az út ha rajta mész Te megint hívhatsz még Néha úgy örülsz Hogy a könnyben el merülsz Te mindig furcsán élsz Te furcsán élsz Néha másra szólsz, pedig önmagadba forsz Te mindig ember vagy Te ember vagy.
Barát
A régi föld virágaiból, ki értené ha változol. Itt lenn a mélyben ülve e furcsa dal ha szól, A felszín fodros habjaiban az arcodról. Szívembe mar, egyedül nem tudom, Mennyit ért valaha neked ez az ősi szó Hidegben áll a szürke domb. Ki van veled, ha távozol? A múltat eltakarni a köd sem érhet el. Hiába száll le az éj ami vár, Ha élned kell! Az évek már megálltak a múlt egy verset ír, Halállal táncol a Hős, a Bagoly hiába sírt...
Víz
Kiszáradt Ősföld, még fű se nő. Kilépett Testben mely Démonokra tör. Hazudnék sírva, hogy mennyire szép, De kiszáradt testemben még a könny sem él. Változzon át ez a semmi ég Ha egy jelet írna már mindent feladnék. Sírjon az ég jelét küldje el, Az Otthonom Magamban érem el. Lásson a víz ahogy élsz Mondjuk úgy mint mikor kérsz Vagy, úgy mint mikor félsz.... Lehet hogy álom vagy ébredés Lehet ha vége még rosszabbat is élsz. Mi az hogy jó és hogy rosszat adsz, Mi dönti el bennem hogy a Halál rossz marad. Változzon át egy időjel. Ő bennem él és én benned érem el Hogy megtalálj, miért könnyezel. Ami még vár és ha fáj mi mossa el? Minden ébredés, ájult érkezés Ha nincs ráébredés, minden tévedés.
Álmok
Mélyen mint ahogy a fák Várom hogy újra körbe jár Mélyen egy angyal rábeszél, Egy álom megint célba ért. Érzem... Rám száll... Nézem... mert látom! Ebben benne van ha szép Ebben benne van ha fáj ...Ezzel elrepülsz ha lépsz Nézd! megtalál a vágy Fázom de felhevít a tűz Én úszom de nincs is sehol víz Mélyen egy gondolat kihűlt Egy álom a keresztemre ült.
Ezüstkötet
Álom mely ágyadban figyel, Lélek csak végre áruld el, Szólna hogy újra fájjon a vágy Papírra írni mégis más
Szavakat szül a toll ami él Engedd el, Ha a félelem benned a tér, Vagy olvasd, olvasd még...
Magunkról ír, amit bennünk lát Ezüstporral... Ez is benne áll
Látom vagy érzem Bennem sírsz, Hangomat hallom ha hívsz Lélek csak végre áruld el, Kezemben a szó Te vezesd amit írnom kell...
Szavakat szül a toll ami él Engedd el, Ha a félelem benned a tér, Vagy olvasd, olvasd még...
Magunkról ír, amit bennünk lát Ezüstporral... Ez is benne áll
Magunkról szól, amit bennünk lát Ezüstszavakból... Ez is benne áll Benne áll...
Tőlem más
De az arcomat még csendbe zárja a sír Csak a hangom ez mint egy Madársereg ha szól De a rímeket nem értheti aki más Én a lelkemet adnám hogy mindent láss.... ...merev rend. fekete víz üveg aranyhalak, A bölcs Homály bennem él és néha megsimogat. Minden szó, tőlem más. Lentről szól, hiszen fáj. De azt érthetnéd hogy, más aki bánt. Ez a tartomány ahol áll még kék Kővár. De a Hold tüzében ott van még az az árny Én a várat adnám neked hogy mindent láss!!!! Merev test, fekete dal, hideg lehelletek Az utolsó, vagy újra még és újra megteheted Minden sor tőlem más Angyal szól, kinek fáj, kinek fáj!
Hangok
Van hogy érzem, de nem tudom hogy mennyit ér Egy gondolat a mi szavakat szül bennem, nem, nem Nem tudom, hogy elhiszed, de igen, Van még más ... Szavak nélkül!!! Érted már!!! Egy vérző hang, elmond mindent rólad, Ad és nem kér, Feloldoz minden Bűnödért... Nem tudom, hogy mennyit ér... Nem!!! Ez a gondolat még úszik a véremben. Benne van nem tudom, ne várd el... Szavak nélkül!!!!!
Ha vége
Eljön értem mégsem fáj Mindent amit adhattál, Megőrzöm hogy érezzem Kristály dobog a szívemben. Megállok úgyis rámtalál. Ki mondja el, hogy merre jár?!! Ha vége van ne hívj el mást, más se szólt még rád! Ha vége van magaddal szállsz a szélén jársz. Ha vége van tudod hogy miért az üveg színe Tiéd. Üzenve sír az elmúlt kép... Épp a legvégén Néma folyam a völgyekben, Könyvet ragad a véletlen. Álom...neved a mélység hív, Egyszer engem is Versbe írsz...
|