Ne hidd el

Ez azért más mert nem figyelhetsz rám
Tudod senki nem volnál, ha a szemed nem érezné.
Én is gondolat lennék
Egy hang a semmiből miket mond az Életről,
Milyen más egy szint, vagy egybe olvad mind

Ne hidd el nincs is fény
Csak az álom az ami mindig is élt
Ne hidd el nem volt hang sem néhány szó
Ne érezd nincs is vég
Csak a kezdet az ami mindig is ég.
Ne fordulj el figyelj jól...

Ez azért más mert nem őrölhet fel
Hiszen semmi nem tér/fér el, ha újra változnál
Engem nem találnál már.
Kitől várom hogy legyen, kiben látom hogy nekem
Választ mond majd, amit be is láthatnék.

Levél és kereszt

Kezem fehér padon, vonalakból fűzött álmok
Szememben a hű lapok megőrzik minden áron
Hidegben a tűzfalak, melegben a jégcsapon
Beszédes múltakat, amit csak sötétben mondhatok el

Akit megszoknál néha nem érted,
Amit nem kíván a test sem a lélek
Jelekből írott minden szó, sötét por
Kezedben egy gondolatról szól, magamról

Tovább, ha nem érted, rajzolok még egy képet
Keresztet fűz a vén, a rózsák már beértek
Figyeld a ráncait
Ő már az útra vár
Figyeld hogy eltűnik
Pedig még radírt sem dörzsöl a vég.

Akit megszoknál néha nem érted,
Amit nem kíván a test sem a lélek

Jelekből írott minden szó, sötét por
Kezedben egy gondolatról szól magamról
Jelekből egy utolsó levél, menni kell
Leírva, hogy miért hagylak el

(Szóló)

Akit megszoknál néha nem érted,
Amit nem kíván a test sem a lélek

Jelekből írott minden szó, sötét por
Kezedben egy gondolatról szól magamról
Jelekből egy utolsó levél, menni kell
Leírva, hogy miért hagylak el.

Az út

Néha elrepülsz
Vagy a vízben elmerülsz
Te mindig máshol látsz
Te máshol látsz
Néha megremegsz, ha a tested eltemet,
De ezzel élteted a Testemet
Te mindig erre jársz
Szemedben furcsa láz
Az út ha rajta mész
Te megint hívhatsz még
Néha úgy örülsz
Hogy a könnyben el merülsz
Te mindig furcsán élsz
Te furcsán élsz
Néha másra szólsz, pedig
önmagadba forsz
Te mindig ember vagy
Te ember vagy.

Barát

A régi föld virágaiból, ki értené ha változol.
Itt lenn a mélyben ülve e furcsa dal ha szól,
A felszín fodros habjaiban az arcodról.
Szívembe mar, egyedül nem tudom,
Mennyit ért valaha neked ez az ősi szó
Hidegben áll a szürke domb.
Ki van veled, ha távozol?
A múltat eltakarni a köd sem érhet el.
Hiába száll le az éj ami vár, Ha élned kell!
Az évek már megálltak a múlt egy verset ír,
Halállal táncol a Hős, a Bagoly hiába sírt...

Víz

Kiszáradt Ősföld, még fű se nő.
Kilépett Testben mely Démonokra tör.
Hazudnék sírva, hogy mennyire szép,
De kiszáradt testemben még a könny sem él.
Változzon át ez a semmi ég
Ha egy jelet írna már mindent feladnék.
Sírjon az ég jelét küldje el,
Az Otthonom Magamban érem el.
Lásson a víz ahogy élsz
Mondjuk úgy mint mikor kérsz
Vagy, úgy mint mikor félsz....
Lehet hogy álom vagy ébredés
Lehet ha vége még rosszabbat is élsz.
Mi az hogy jó és hogy rosszat adsz,
Mi dönti el bennem hogy a Halál rossz marad.
Változzon át egy időjel.
Ő bennem él és én benned érem el
Hogy megtalálj, miért könnyezel.
Ami még vár és ha fáj mi mossa el?
Minden ébredés, ájult érkezés
Ha nincs ráébredés, minden tévedés.

Álmok

Mélyen mint ahogy a fák
Várom hogy újra körbe jár
Mélyen egy angyal rábeszél,
Egy álom megint célba ért.
Érzem... Rám száll...
Nézem... mert látom!
Ebben benne van ha szép
Ebben benne van ha fáj
...Ezzel elrepülsz ha lépsz
Nézd! megtalál a vágy
Fázom de felhevít a tűz
Én úszom de nincs is sehol víz
Mélyen egy gondolat kihűlt
Egy álom a keresztemre ült.

Ezüstkötet

Álom mely ágyadban figyel,
Lélek csak végre áruld el,
Szólna hogy újra fájjon a vágy
Papírra írni mégis más

Szavakat szül a toll ami él
Engedd el,
Ha a félelem benned a tér,
Vagy olvasd, olvasd még...

Magunkról ír, amit bennünk lát
Ezüstporral... Ez is benne áll

Látom vagy érzem Bennem sírsz,
Hangomat hallom ha hívsz
Lélek csak végre áruld el,
Kezemben a szó Te vezesd amit írnom kell...

Szavakat szül a toll ami él
Engedd el,
Ha a félelem benned a tér,
Vagy olvasd, olvasd még...

Magunkról ír, amit bennünk lát
Ezüstporral... Ez is benne áll

Magunkról szól, amit bennünk lát
Ezüstszavakból... Ez is benne áll
Benne áll...

Tőlem más

De az arcomat még csendbe zárja a sír
Csak a hangom ez mint egy Madársereg ha szól
De a rímeket nem értheti aki más
Én a lelkemet adnám hogy mindent láss....
...merev rend. fekete víz üveg aranyhalak,
A bölcs Homály bennem él és néha megsimogat.
Minden szó, tőlem más.
Lentről szól, hiszen fáj.
De azt érthetnéd hogy, más aki bánt.
Ez a tartomány ahol áll még kék Kővár.
De a Hold tüzében ott van még az az árny
Én a várat adnám neked hogy mindent láss!!!!
Merev test, fekete dal, hideg lehelletek
Az utolsó, vagy újra még és újra megteheted
Minden sor tőlem más
Angyal szól, kinek fáj, kinek fáj!

Hangok

Van hogy érzem, de nem tudom hogy mennyit ér
Egy gondolat a mi szavakat szül bennem, nem, nem
Nem tudom, hogy elhiszed, de igen, Van még más ...
Szavak nélkül!!! Érted már!!!
Egy vérző hang, elmond mindent rólad,
Ad és nem kér, Feloldoz minden Bűnödért...
Nem tudom, hogy mennyit ér... Nem!!!
Ez a gondolat még úszik a véremben.
Benne van nem tudom, ne várd el...
Szavak nélkül!!!!!

Ha vége

Eljön értem mégsem fáj
Mindent amit adhattál,
Megőrzöm hogy érezzem
Kristály dobog a szívemben.
Megállok úgyis rámtalál.
Ki mondja el, hogy merre jár?!!
Ha vége van ne hívj el mást, más se szólt még rád!
Ha vége van magaddal szállsz a szélén jársz.
Ha vége van tudod hogy miért az üveg színe Tiéd.
Üzenve sír az elmúlt kép... Épp a legvégén
Néma folyam a völgyekben,
Könyvet ragad a véletlen.
Álom...neved a mélység hív,
Egyszer engem is Versbe írsz...