Maya

Minden élőlény illúzióba születik, megzavarodva a vágyból és a gyűlöletből eredő kettőségektől. (Bg. 7.27)

Nem látom, mégis itt van és
Nincs vonal, mégis hív,
Nincs zár az ajtókon, de mégis bezár

Nem hallom, mégis itt beszél
Nincs szíve, mégis sír
Nem enged elmenni, de hűvös, mint a jég

Rám sem néz, rám sem szól,
Le se fog, be se zár
Önmagamtól tart csak távol

Rám sem néz, rám sem szól,
Le se fog, ki se zár,
A karjai közt rabként élek rég

Úgy szeret, hogy közben még valami fáj
Úgy vág át, hogy jónak látszik mind, de hazugság
Úgy vigyáz, rám figyel, hogy soha nem enged el

Senki más nem ölelt így
Senki más nem szorít így
Senki más nem karmol így
Senki más nem szeret így
Senki más nem gyűlöl így

Nem érzem, mégis átkarol,
Nincs szíve, mégis sír
Nem enged elmenni, de hűvös, mint a jég.

Szabadlábon

Ez az egész, ha élvezed szabadlábon,
Egy egész világ vár Rád túl a rácson
Az egész cella tűzben éghet el, inkább fázom
Ez az egész Te és Én csak egy álom

És bár túl nagy a tét, lelépni épp elég
Ha úgy döntesz, hogy mész,
Menj és vissza se nézz!
Ki az, aki szabadabban él,

Én vagy Te vagy Ő?

Inkább vagy magad, mint egy láncon véreb,
Gondold át!
Inkább a szíved és az éhségérzet,
Ami meghagynál,
Nem mindegy már

Ez az egész, ha élvezed szabadlábon
Egy egész világ vár Rád túl a rácson
Az egész cella tűzben éghet el, inkább fázom
Ez az egész "Te és Én" csak egy álom

És bár túl nagy a táv, nehéz, de menj tovább
Mindig előre nézz, mindig előre nézz!

Gyönyörű zombi

Mondd ki az igazat, van szád!
Vagy mondd el, ki az aki tudja,
Honnan jön mindig más gondolat, ami darabokra
Bontja rólad a képet. Ha szép vagy azt érzed,
De te úgy nézz, hogy mást láss!
Mondd ki az igazat, van szád!
Mi az ami gátol, hogy elmondd? Mondd el!
Régóta nézlek már, azt mondod mindent tudsz,
Hogy: "hagyd inkább, hagyd csak rám!"
Szemedbe nézek, már mindent értek,
Mert glória sincs és nincsen szárny!
Gyönyörű Zombi, és hogy hova visz a lázadás?

De mi sohase halunk meg,
Te csak keresed, mi a szereped a filmben, itt lenn...

Mindegy, hogy ki vagy,
Vagy hogy rabolsz egy milliót
Gyönyörű Zombi, mondj egy igazi szót!

Halld meg az igazat! Nincs más!
Vagy tiszteld azt, aki tudja,
Gyönyörű a test, de te rajzold át
Rólam a képet, a szíved egy gép lett,
De te úgy nézz, hogy mindent láss!
Mondd ki az igazat, van szád!
Mi az ami gátol, hogy elmondd? Mondd el!
Régóta nézlek már, úgy véled mindent értesz,
De nyisd ki a szemed és csukd be a szád!
Ha a szemembe nézel, és nem kell kétszer,
Ha nincsen glória, nem lesz szárny!
Gyönyörű Zombi, és hogy hova visz a lázadás?

Van ilyen

Az illúzió káprázatában az ember azt gondolja, hogy egyedül gyümölcsöző tettek végrehajtásával is boldog lehet, a valóságban azonban egyre inkább behálózza a tettek és visszahatások szövevénye, s nem talál megoldást az élet problémájára. (SP)

Ahol nem változik többé
Rajtad se semmi már,
És majd nem haragszol rám.

Ahol nem felejtem már el
A helyet, ismerem jól,
De most csak azt tudom, hogy
Hol nem találom...

Nem a fejben!
Nem a testben!
Nem a zajban, ahol keresem

De van - igen - van ilyen,
Valahol van ilyen!

Ahol nem gázol át többé
Rajtad se senki már.
És majd nem haragszik Rád.

Ahol nem felejted már el,
Hogy honnan jössz, ismered jól,
De most csak azt tudom,
Hogy hol nem találod.

És mégis forog

Az emberi életformában fejlett intelligenciával rendelkezünk, s ezt a fejlett intelligenciát arra kell használnunk, hogy kiszabaduljunk a születés és halál körforgásából. (SP)

Veled, vagy ellened,
Ez nem kérdés.
Lehetne több ilyen eszménykép.
Csak Te és Én vagyok.

Ez pont elég.
Te csak figyeld a szívemet,
Hogy hogy dobog.

Várod, hogy egy elszállt gép
Felvesz, de már nincs itt rég.

És mégis látod, forog a Föld,
És én is kezdek még egy kört,
és mégis élsz, csak többet érsz,
Ha nem kell már nem beszélsz

(mert tudod, ez is elég)
Ugrásra kész!!!

Neked, vagy Nekem
Ez nem kérdés
Mondd el, hogy miért vagy szép,
Talán elhiszem!
Válassz egy csillagot, s felismerem
Te csak figyeld a szívemet,
Hogy hogy dobog.

Ami érted összetört

Kék fal, ez a kép a börtönöm,
Rajta vagy, hiányod megmarad.
Négy sor, ami Tőled itt maradt,
Benne vagy - nem hallod a hangodat...

De a Csend is Te vagy,
Ami közben így üvölt!

Meg a szívem is Te vagy,
Ami Érted összetört!

Mindegy, mivel jössz el
Mindegy, hogy csak egyszer
Mindegy, de mégsem vérzik ma el (a Szívem)

Négy fal, ez a Föld a börtönöm,
Rajta vagy, mint álom az ágyamon
Négy sor, ami Tőled itt maradt,
Benne vagy és én hallom a hangodat

De a Csend is Te vagy
Ami közben így üvölt!
Meg a szárny is Te vagy,
Ami rajtam is kinőtt!
Igen, a Csend is Te vagy,
Ami mindig így üvölt!
Meg a szívem is Te vagy...
Ami Érted összetört.

Rekedtre beszéli magát

Idő vagyok, világok hatalmas pusztítója. (Bg 11.32)

Tíz éve ugyanaz a hang
Tíz éve mindig mondja
Tíz éve ugyanaz a fül
Mondd el, hogy miért nem hallja?

Tíz éve ugyanaz a test
Tíz évvel nem lett könnyebb
Tíz éve ugyanaz a szem
A könny nem szárad fel könnyen

Milyen, ha halkan szól?
Milyen, ha hangfalból?

Ha nem is értem, mindig gondol...
Ha nem is érzem, mindig gondol...
Ha nem is értem, mindig gondol...
Rám
Rekedtre beszéli magát

Tíz éve ugyanaz a hely
Tízszer van messzebb tőlem
Tíz éve ugyanaz kell...

Nem ez a tét

Aki elhagy, vagy Te vagy, aki nem maradhat
Hogy mennyit érsz, vagy mennyit ér
Az, aki gyorsan él
Ez az arcom, nem álarc mögött tartom,
Hogy nem hiszed, vagy nem tudod,
Vagy megismerni félsz

És hogy néha két szerep közt miért vagy,
Hogy miért figyelnek Rád vagy néha rám?
Neked a szemed nevet, mindegy, hogy
A szíved megfagy, de
Te mindig azzal zaklatsz,
Hogy: "gondolj néha rám!"

Nem ez a tét!

Tűz nem égethet el,
A test rég nem érdekel,
Hogy kinek mondod el (nem ez a tét)
Csak, hogy ki hogy fogja fel!

Ez a hangom, de lehet, hogy meg se hallom,
Hogy mit beszél, vagy mennyit ér aki
Az arcomba vág,
Neki a szeme nevet, mindeg, hogy a szíve
Megfagy, de többé már nem zaklat, ha
Gondol néha rám!

MERT: Nem ez a tét!

Aki elhagy, aki még nem megy el,
Aki nem ismer és
Többé nem jön el,
Vagy ami gyenge, s a földön hever,
Szakad a film és a test nem indul el...

Addig, amíg várok rád

A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait beteljesíteni, hanem egyedül az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mozdulatlan óceánba. (Bg 2.70)

Látod, hogy köztünk nagy a tér,
Pár száz mérföld, néhány év belefér.
Több órás út már nem elég

Zakatol két sínpár, mondd el hova visz
Vagy az óceán vár, én meg megyek is
Nekem már mindegy, meddig tart
De addig annyi kell már csak, hogy

Vidd az arcomat,
Ne is lásson más!
Vidd a hangomat,
Ne is halljon más!
Vidd a bőrömet,
Ne is érintsen
Többé senki más, addig, amíg várok Rád!

Érzem, hogy múlik az idő,
Több millió perc: szépemlék temető
Ami elmúlt, az itt már nem elég

Zakatol két sínpár...

A körúton

Néhány esti fény...
A körúton hideg szél tépi az ágakat,
Egy üveg hang hozzám ér.
Én bízom benne majd, hogy a hajnali fénnyel
Jössz, és csendben átkarolsz. Majd halkan
Elmondod, hova viszel.

Várom, hogy eljössz,
Itt vagyok rég
Megfogom a szárnyadat,
Minek fék
Veled az úton
Ragyog a fény,
Én fogom a szárnyad
Emelj még!

Néhány halk zörej (ez a kezemről a lánc)
A körúton a földre hull...
Az arcom hófehér, de szemeimben Te ragyogsz.
Én bízom benne majd, hogy a hajnali fény majd hoz...
...és csendben hozzám érsz
Majd halkan elmondod hova viszel!